Hampstead Heath

Ma egy kellemes, laza pihenőnapot tartottunk a természetben. A Hampstead Heath-en voltunk, ami egy gyönyörű, nagy kiránduló övezet, több parkkal, tavakkal, fürdőhelyekkel. Nagyon sokan voltak. Családok, barátok, idősek, gyerekek. Az idő ma szokatlanul meleg volt, egy szál felhő sem volt az égen és először éreztem ittlétünk során, hogy igen melegem van. Minden héten vannak itt programok. Ma valami ír zene-est volt, amit nem hallgattunk végig, de egy kis hangulatkeltésnek nagyon jó volt. Eszter már előbb elment Hampstead-be, én valamivel később mentem utána, megbeszéltük, hogy a park sarkán lévő tó lesz a meeting-point. Kicsit féltem, hogy nem jó helyen szállok le a buszról, vagy eltévedünk, de nem volt ok aggodalomra. Hamarosan találkoztunk, és fél 2-től 6-ig sétáltunk. Talán egyszer ültünk le pihenni, meg ebédeltünk is (ne bízz a gyerekadagban! :P) és csak a hazaúton éreztük fáradtnak magunkat. Jól esett a tegnapi zajos belváros után, ez az üdítő séta az árnyas parkokon és a zöld mezőkön. Kicsit hasonlított a hazai tájakra. Hol a Balaton jutott eszembe, hol a Duna-part…

 Eszter a térképpel, ami nélkül lehet, hogy még most is a parkban bolyonganánk...

 Az egyik tónál megálltunk fényképezni. Egy magányos brit úr végig ott állt mögöttünk és mikor megfordultunk megkérdezte, hogy szeretnénk-e, hogy készítsen rólunk képet. Épp kapóra jött, mert közös képünk úgyis kevés van, szóval kattintott párat, aztán kicsit szóba elegyedtünk. Vannak nagyon kedves itteniek. Szeretnek beszélgetni, udvariasak. Aztán a következő ember magáról kért tőlünk képet, miután adott egy kis útbaigazítást…:D

 Hazafelé ettünk egy cupcake-et a kávézóban, aztán hazajöttünk. Az a jó, hogy ez a hely néhány percre van csak tőlünk, szóval könnyedén megismételhetjük a mai napot valamelyik hétvégén. Annyi, hogy legközelebb hozunk könyvet és piknik kosarat is. És persze a kedvenc új táskáinkat is, amiket ma készítettünk egy kézműves helyen. Vicces volt, hogy a sok gyerek mellé beálltunk mi is ügyeskedni, de élveztük, és szerintem az eredmény is elég jó lett…;)

A mai nap senkinek sem volt egyszerű, több akadály gördült ma elénk, de kezdem az elejétől.
A napot a British Múzeumban kezdtük úgy dél körül. Kellemes volt, érdekes volt, de három óra fele már éhesek voltunk, úgyhogy abbahagytuk a múzeumozást, hogy valami élelem után nézzünk. Ez már nem ment olyan könnyen. Egyre távolabb kerültünk a múzeumtól, már a Covent Gardennél jártunk, ahol a szokásosnál is nagyobb tömeg volt, az utcán. Nem sokkal később láttuk, hogy éppen meleg felvonulás van a belvárosban. A felvonulás pont keresztezte az útvonalunkat, ez meggyorsította az étterem választást, végre nagy nehezen eldöntöttük, hogy a Pizza Hutban együnk. Kellemes meglepetés volt a hely. A felszolgálók kedvesek voltak, az étel finom volt, ráadásul a saláta bár ingyenes volt. Bő választék volt különböző friss zöldségekből és salátákból.
Egyedül a desszertre nem szabadott volna hagyni, hogy rábeszéljenek. A fagyi készítő csoda automata nem érte meg az árát, de mindegy ezt is kipróbáltuk.

Gondoltuk jó lenne ha folytatnánk a National Galleryben tett látogatásunkat. Ezzel csak egy probléma volt, mégpedig, hogy a Trafargal tér volt a melegfelvonulás és parádé központja. Kellemetlen volt áttörni a tömegen, a földön törött üvegek hevertek, rendőrök irányították a forgalmat, alkohol szag volt, sok volt a széttört üveg néha pedig egy szirénázó mentő autó száguldott el mellettünk.
A múzeum ennek a tökéletes ellentéte volt. A vastag falakon nem hallatszott be a kinti zaj, a termek hűvösek voltak és szinte teljesen üresek, mert már csak 40 perc volt a zárásig. A meglévő körülbelül fél órában Rembrandt és kortársai festményeiben gyönyörködtünk.

Ma este is babysitterkedünk, ezért igyekeztünk volna haza, de a fél órás útból másfél óra kerekedett. A metró ugyanis két megálló után elakadt, bár nem szállítottak le róla minket. Majdnem negyed órát vártunk, mire még mindig nem indult el a szerelvény, így hát önként leszálltunk róla. A hangosbemondóban sűrű elnézéseket kértek és a 24, 29-es buszokat ajánlották. Ezek a buszok viszont a felvonulás miatt csak nagy késésekkel jártak. A buszmegállóban ácsorogtunk egy újabb negyed órát, majd visszamentünk a metróhoz. Egy rendőrtől kértünk segítséget, de ő semmit sem tudott. Magunkra hagyatkozhattunk csak, mert az anyuka sem vette fel a telefont, később a föld alatt pedig már térerő sem volt. Lementünk egészen a vonatokig, ahol végre találtunk egy dolgozót, aki útbaigazított minket. Egy átszállással végre haza értünk.

Viszont itt sem fogadott rózsás helyzet minket. A szülők kapkodtak, a szomszéd gyerek megdobta tojással a házat (nem bír magával az a gyerek, múltkor motorral nekiment a másik szomszéd kerítésének és kitörte azt) a legnagyobb fiú nyűgösködött, hogy anya és apa itthon hagyja, a kisöccse pedig belázasodott.
Ez volt hát a várva várt hétvége, még jó,hogy két pihenő napunk is van ;)

répatorta a földön

Már egy hete készülünk répatortát sütni. A hűtő tele van répával, plusz az elkészítés is gyors és roppant egyszerű. Csak az alkalmas időpontra vártunk, ami ma végre elérkezett. Ma délelőtt az ikrek az anyukával iker klubba mentek, a legidősebb kisfiú pedig bölcsibe jár délig. Gondoltuk gyorsan összedobjuk a tortát utána pedig még lesz időnk filmet is nézni, vagy a szép napos kertben ücsörögni.

A tészta gyorsan el is készült, kicsit izgultunk a sütőpor miatt, de örültünk, hogy milyen ügyesek vagyunk, még csak fél 10 és a torta bekerül a sütőbe. De sajnos előre örültünk, ezért pórul is jártunk. A konyhában mindig történik valami... most a torta forma történt. Ugyanis lejár az alja, amit észre is vettünk még időben, de mikor kinyitottam a sütőt, hogy gyorsan berakjam a tortát, zutty a forma alja leesett a tészta pedig szétterült a kövön és a lábtörlőn. Anyuka épp akkor ért haza, hogy felvegye az ikreket és induljanak. Nem jött be a konyhába, örültünk, hogy nem veszi majd észre a kis balesetünket. Gyorsan, mosolyogva beraktuk az ikreket az autóba, mintha mi sem történt volna. De nem kerülhettük el az elkerülhetetlent, az ikrek cuccait nagy igyekezetünkben nem készítettük ki az előszobába, úgyhogy azért vissza kellett mennie a konyhába. Megpillantotta a répadarabos masszát a földön, furcsán nézett, de szerencsére nem volt mérges, vagy nem mutatta ki. Ő sietett, mi meg mentettük a menthetőt, bekevertünk egy új adagot és ezúttal a tepsit használtuk tortaforma helyett. Mindegy végül is a cake lehet torta vagy süti is. ;)

A megmentett torta süti kisült és finom lett. A nagyobb fiútól nagy dícséretet kaptunk, a kisebb fiú pedig csak  úgy falta befelé a süteményt. :)

Tegnap délután újra bementünk a belvárosba, hogy kicsit szétnézzünk, és befejezzük a National Gallery körbejárását. A Trafalgar Square-n ettünk egy remek szendvicset a már szokott helyünkön a PRET-ben. Itt nagyon finom és különleges szendvicsek vannak jó áron, meg persze házi almás pite és répatorta mmm… A PRET-tel szemben van a National Portarit Gallery. Eredetileg nem oda szerettünk volna menni, de tekintve, hogy ez is ingyenes, és, hogy elég forgalmas, benéztünk. És ott is ragadtunk egy jó időre… Én nagyon élveztem. Először a mai modern alkotások termét néztük meg. Mindig egy kicsit fenntartással vagyok a modern művészettel, de ezek a képek valahogy egy teljesen más oldalát mutatták, mint ahogy az eddig a fejemben volt. Az egyik festmény egy női arcról teljesen azt a látszatot keltette, hogy egy fotó.Elképesztő! Aztán visszaugrottuk a középkorba a Stuart-ok korába, itt csupa rizsporos parókás ladyk meg lordok, micsoda fintorok :D Megnéztük a híres tudósok, zeneszerzők, írók portréit. Persze Shakespeare-t rögtön kiszúrtuk. Annyiszor láttuk ezt a képet az irodalom könyvekben…Végül megnézegettük a 20’as évek klasszikusait és aztán azt vettük csak észre, hogy elment az időnk... Igen, de nem mehettünk haza, anélkül, hogy ne láttam volna közelről a királyi palotát. Múlt héten szakadt az eső, így a terv nem valósult meg, de most nem hagyhattuk ki! A palota nagyon szép, és az az érdekes, hogy közel, s távol hatalmas parkok veszik körül. Úgy tudsz odajutni, ha már jócskán sétáltál egy darabon a parkban, vagy az odavezető angol zászlókkal szegélyezett sugárúton. 

Visszafelé először metrón, aztán  a másik metró helyett pótlóbuszon mentünk, ugyanis a mi vonalunkat aznap lezárták. Így viszont többet láttunk a városból… Aztán hazafelé megettünk egy kis gyorsat a sarkon, és az aranyló naplementében gyalogoltunk haza az End Road-on. Íme egy kép róla… Jó éjszakát mindenkinek! :)

Ma remek napunk volt, szeretnék róla többet is írni, de már nagyon fáradt vagyok, csak a nap utolsó, talán legviccesebb pillanatára van erőm.

Fél kilenckor hazafele gyalogoltunk és nagyon megkívántunk egy kis csokit. Már csak egy kis éjjel-nappaliba tudtunk bemenni. Ezek a boltok egyébként mind mind egyformák és a pénztáros kivétel nélkül mindig arab.

Szóval bementünk a kisboltba, körülnéztünk, körbejárunk, de mind hiába. A boltot mintha kifosztották volna. Erre a pénztáros megszólalt: "Looking for chocolats? We have no chocolates at all! " (Csokit kerestek? Egyáltalán nincs csokink) És tényleg nem volt csokijuk!

Szerencsére még egy utolsó bolt útba esett, ahol bőven volt csoki, sőt még akciós is volt, úgyhogy nem maradtunk csoki nélkül. ;)

Gyerekek nélkül unalmas a munka. Ezért nem is nagyon szeretünk éjszaka babysitterkedni. A szülők ilyenkor elmennek valahová és ki tudja mikor jönnek haza, mi pedig vigyázunk az alvó gyerekekre. Mindjárt elalszunk mi is! Tegnap ilyenkor filmet néztünk, de ma attól tartok egy filmen csak elaludnék. Már fodrászkodtunk, újságot olvastunk, tanultam franciát, ittam még egy kevés tejes kávét is. És még mindig csak 10 óra van.

Péntekenként music-group-ba megyünk az ikrekkel. Eddie, egy vidám fiatalember gitározik és énekel egy szobányi apró-cseprő gyereknek, (meg persze a szülőknek, au-paireknek is, akik legalább annyira élvezik, a show-t, mint a babák) Látnotok kellene, ahogy megpendül egy húr a gitáron, a gyerekek egyszerre olyan izgalomba jönnek! Mindenki feszülten várja a már ismert dalokat. Old McDonald had a farm, See the little bunny sleeping, Baa baa black sheep, stb. Aztán Eddie egy hatalmas sárga táskából előszed egy csomó csörgő-zörgő hangszert, amit a gyerekeknek ad. Van egy egyszerű kis dal: We’re gonna shake and shake and shake and shake , majd a következő versszak: We’re gonna shake and shake and shake and STOP! Ilyenkor tényleg minden gyerek abbahagyja a csörgést. Annyira okosak. J Aztán a gyorsabb számokat lassú követi, hogy lenyugodjanak a picik. A legjobb rész, amikor Eddie előhoz egy buborékfújót, és körbe-körbe sétál vele. Az egész szoba tele van szálló buborékokkal, a háttérben pedig ez az andalító zene szól.

Olyan vicces :D

Szerintem nagyon jó, hogy már ilyen kicsinek megszerettetik a zenét, a táncot a gyerekekkel…Akire vigyázunk kislány, ő is annyira muzikális. Őt mindig lefoglalja egy kis éneklés. A magyar dalokat különösen figyelemreméltónak találja.Múltkor vicces is volt a parkban, amikor megpróbáltam egy félreeső padot keresni, hogy énekelhessek az ikreknek. Vagy négy-öt dal után nekiindultam a babakocsival, amikor észrevettem egy csapat piknikezőt a hátam mögött a sűrű fűben. Végig ott rejtőztek, és hallgatták a koncertet…:D

Furcsa, de kicsit ráuntunk a szép parkra az utca végén. Az elmúlt tíz napban szerintem mindennap jártunk ott, legtöbbször a gyerekekkel. Ma már nem szerettünk volna oda menni, különben is nagyon szép környéken lakunk, rengeteg erdős park van a közelben, még ha nem is mindegyik alkalmas arra, hogy babakocsival sétáljunk benne. 

Kinéztünk végül egy völgyet, ami csak 0,8 mérföldre van tőlünk és neki indultunk három gyerekkel, az iker babakocsival, egy ülőbabakocsival egy rollerrel egy plüss nyúllal és sok sok puffasztott rizzsel. 

Érdekes hogy a kerület közepén van egy farm négy tehénnel és néhány lóval. Emellett kellett elhaladnunk. A járdáról egy furcsa család almával etette a teheneket, ők is külföldiek voltak, és akkora kutyájuk volt, mint egy három éves gyerek. Ezt még én is érdekesnek találtam! :) 

Hamarosan megérkeztünk a völgybe, nagyon szép volt! Egy kis patak folyik keresztül rajta, a fák pedig hatalmasak és öregek, az út mentét virágzó bodza bokrok szegélyezik. 

A játszótéren találkoztunk egy magyar anyukával, akitől megtudtuk, hogy ha tovább megyünk az erdei ösvényen egy szép tónál lyukadunk ki. Ma már nem volt időnk odáig elmenni, de remélem hamarosan módot keríthetünk rá.

Hazafelé az ikrek már eléggé fáradtak voltak, úgyhogy a Bóbitát énekeltem nekik. Nem sok angolt dalt tudok egyelőre, a magyarok közül pedig mindig ez jut eszembe. Szerencsére a gyerekek nagyon szeretik, mindig megnyugszanak tőle, ma is bevált. Egyébként igaz, hogy kicsik, de nem szoktunk hozzájuk magyarul beszélni. az mégsem lenne helyes. Az pedig nekünk is csak a hasznunkra válik, ha sokat beszélünk angolul.

Tegnap végre ide is megérkezett a nyár, volt vagy harminc fok és egy pár órán át komolyan tűzött a nap. A levegő viszont nagyon párás, de ennek köszönhetően a párás szóval bővült a szókincsem. Mindenki nagyon panaszkodott az időjárás miatt. Nekem viszont jól esett a napsütés és a meleg.
Az angolokat viszont elnyomta, álmosak, fáradtak voltak. A gyerekek is jó nagyot aludtak délben. Amíg ők szundítottak, Kata koronákat készített nekik papírból. Ébredés után mindenki megkapta a maga koronáját. A legaranyosabb a kis hercegnő volt, le se akarta venni, sőt még ma is koronában reggelizett! A lányok már csak tudják mi kell a jó élethez. :)

A tegnapi nap kudarca a túrós gombóc volt. Akármilyen szépen tálaltuk, a gyerekek rá sem akartak nézni, mert nem ismerik. Pedig igazán finom lett, biztosan ízlett volna nekik is. A tálalásról jutott még eszembe, hogy múlt héten elmentünk egy étterembe, ahol ettem egy levest. Kedves kis hely volt, és végre egy olyan étterem, ahol úgy terítettek, mint ahogyan azt az iskolában tanultuk. A leves csészében érkezett, ehhez illően consommés kanalat adtak hozzá. A bal oldalunkon couvert tányér is volt, az ételhez friss, finom magvas kenyeret szolgáltak fel. Szóval egy külön élmény volt a home made fish soup-om :) Itt egyébként tényleg rengeteg halat fogyasztanak az emberek. Szegény gyerekek is szinte csak halon élnek. Tudom, hogy egészséges, de én nem vagyok nagy hal párti, ők viszont úgy tűnik sosem unnak rá, egyszerűen imádják.

Munka után minden nap kimegyünk kicsit a szabadba. Egy fárasztó nap után jól esik a forró tea, a természet pedig feltölt energiával.

Hát ez? What's happening here? Pont mikor a Royal Parkban sétáltunk a hétvégén...a királynő megkoronázásának 60. évfordulóját ünnepelték Londonban :)

A legidősebb kisfiú (3 éves) bölcsibe jár. Ide visszük és megyünk érte keddenként. A babakocsit reggel vinni kell, hogy aki délután érte megy, tudja miben hazatolni. Ám ma valahogy elfelejtődött a buggy (babakocsi az itteniek szóhasználatával). Gondoltam egy merészet, és elmentem érte anélkül. Sosem szokott hazagyalogolni, de úgy voltam vele, hogy végül is egy 3 éves kisfiúnak ez már nem jelenthet akadályt. Kb. fél órás utat tettünk meg hazáig. Ez amúgy lazán 15 perc lett volna, de hát tudjátok hogy van ez…mindent megnézünk, mindenről elbeszélgetünk: hopp egy kutya, egy kavics, egy furcsa autó…és láttunk egy srácot a kávézó teraszán, akinek egy arapapagáj volt a vállán…És akkor végre hazaértünk. Ma nem kellett sokat noszogatni, szépen megette az ebédet, feljött a szobájába és most édesen alszik a mese után…Azt hiszem itthon felejthetjük máskor is a babakocsit. Mi?? Hogy édesen alszik? Most trappol fel a lépcsőn. Neee :D 

Ma egyedül maradtam az ikrekkel egy másfél órácskát. Fáradt ikrekkel viszont nem könnyű az élet, ráadásul ebédet is kellett készítenem. Ilyenkor nekem is jól jött volna egy olyan hordozó kendő, hogy legalább az egyiket magamra köthessem, mert még annyi a szerencse hogy jó gyerekek lévén felváltva nyűgösek. Luca szépen eljátszott, amíg a húga segített főzni, de aztán felcserélődtek a szerepek. Találékonynak kellett lennem, és mondhatom repestem a boldogságtól, mikor mindkettőt sikerült ágyba tennem.

Egyébként általában jól elvagyunk, tegnap mind az öten közösen csúszdáztunk a kertben. És még sütit is sütöttünk. A sütés főzésnél is használnunk kell a kreativitásunkat, mert teljesen mások az alapanyagok mint nálunk. Ez eléggé megnehezíti a dolgot, és mindig kérdéses a végeredmény, kicsit szoktam izgulni, hogy ugyanolyan finom lesz-e az étel, mint otthon, no meg, hogy a gyerekek mit szólnak hozzá. A tegnapi egyszerű joghurtos gyümölcsös süti tésztája is másmilyen lett, pedig mindent a recept szerint csináltam. Egyszerűen csak annyi, hogy más a sütőpor, más a liszt, még a cukor és a tojás is másmilyen!
Az étkezési szokások teljesen különbözőek a magyartól.

Ma éles torokfájásra ébredtem, és kicsit a fejem is fájt…jajj neee, hiszen ma van az első szabadnapunk…Hiába, nem vagyok én ehhez az esős-szeles időhöz szokva így június közepén…de majd idővel akklimatizálódom. Végül egy forró tea enyhítette a fájdalmam, és a kedvem is sokkal jobb lett. Délelőtt metróra szálltunk és bementünk London belvárosába. Eszter azt ígérte, hogy a közlekedésről egy külön blogbejegyzést ír, úgyhogy én csak annyit írok róla, hogy vicces volt találomra felpattanni az egyik metróra és szerencsésen telibe találni a megfelelőt…J Utunk a Covent Garden-hez vezetett. Az idő ragyogó volt, a nap sütött, éppen egy városi sétához való. Aztán később természetesen eleredt az eső… furcsálltam volna, ha nem esik. A Covent Garden egy régi piac, melyet több kisebb utca határol. Boltjairól, kézműves vásárjáról híres, no meg az utcai artistákról, bűvészekről, akik folyamatosan szórakoztatják az arra járókat. Nem mellesleg, ezen a helyen forgatták a My Fair Lady című musicalt, mely az egyik soha meg nem unható kedvencem. És valóban felismerhető a színhely. A nagy ódon oszlopok, ahol a szegény virágáruslány először feltűnik… A Covent után megnéztük a királyi parkot, és a palotát, de csak messziről, mert megérkezett a zuhogó eső, ami elől a National Gallery -ba menekültünk. Ez a múzeum, mint majdnem minden múzeum Londonban, teljesen ingyenes, úgyhogy nagyon sok a turista…Gyönyörű, eddig csak albumban látott alkotásokat láttunk testközelből. A kedvencem Monet. Másfél óra után beláttuk, hogy jobb lesz visszajönni valamelyik hétvégén, és folytatni a múzeumozást. Minden képnél megállni, leülni és végig beszélgetni…fantasztikus. De fárasztó. Így hát hazamentünk, még útba ejtettünk egy kedves kis vendéglőt a sarkon, és megünnepeltük az első hétvégénket az Egyesült Királyságban. Egy hét...és mennyi miden történt. Így végződött ez a nap. 

bizalom

A gyerekek szinte egyből bíztak bennünk. Rengeteg emberrel találkoznak, így hát minket is könnyen elfogadtak.
A szülők bizalmáért viszont már meg kell dolgozni. Szerintem nekünk szerencsénk van, mert egy nagyon kedves családnál dolgozunk, de csodálkozásra adott volna okot, ha egyből úgy kezeltek volna minket,mint a család régi barátait.

Az egy hét tapasztalata az, hogy nem csak a gyerekekre kell figyelnünk. A szülőkre talán még nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Nagyon igyekeztünk ezen a héten, hogy mindent precízen, az elvárásoknak megfelelően teljesítsünk. Be kell vallanom, azért voltak hibák, voltak feszült pillanatok. Együtt viszont mindenre találtunk megoldást. A hét legfelszabadultabb pillanata azok voltak, mikor sikerült helyrehozni egy-egy hibát, mielőtt a szülők szembesültek volna vele. ;) ( kicsatolhatatlan babakocsi öv, elrontott főzelék, bölcsiben felejtett kabát, problémák a riasztóval stb...)

Úgy érzem, ez a hét egy jó kezdés volt. Izgatottan várjuk a folytatást!

Nos, az első hét hihetetlenül gyorsan telt és rengeteg minden történt velünk. Ha ezt mind le akarnám írni, hajnalig ülhetnék itt. Azt pedig nem teszem, mert most igazán rám fér a  pihenés. Nagyon jó itt, remekül érezzük magunkat. Igaz sok a munka, de mindig érnek minket meglepetések, apró örömök…hol a gyerekekkel otthon, hol a bölcsiben, vagy a playgroupban, máskor útban hazafelé, vagy kint a parkban. A hét legaranyosabb sztorija a 3 éves kisfiúval a következő: Az ikrek babanyelven gagyogtak, én pedig így kommentáltam a testvérüknek: Tudod, az ikrek más nyelven, a saját nyelvükön beszélgetnek…Megértette. Aztán pár nap múlva, amikor sétálni mentünk, Eszterrel beszélgettünk egy kicsit magyarul a gyerekek előtt. A kisfiú kisvártatva ezt kérdezte: Kata, az ikrek egy más nyelven beszélgetnek, ugye?…J

Ezt a videót imádják, főleg a kislány, a mai napon azt hiszem, hogy csak háromszor láttam. Nézzétek végig nagyon mulatságos! Csak ez jár a fejemben,  ha mégsem ez, akkor ez akkor ez:

Ma is voltunk játszós csoportban, egy templomban. Mindenki végtelenül kedves volt. Volt két idős hölgy, szerintem ők vezették a játszóházat, velük egész sokat beszélgettünk. Ebben a csoportban három magyar is volt rajunk kívül, kettő au-pair és egy itt élő anyuka. 

Este elmentünk egy bárba. Nagyon szerencsésen jött ki, mert az anyuka is kimenőn volt, úgyhogy elvitt minket kocsival. Az általa ajánlott pub nagyon elegáns volt, kicsit meg is ijedtem a hely hangulatától; harminc-negyven éves korosztály, nagyon kiöltözve, legtöbben öltönyben. Végül találtunk egy másik helyet, ami kevésbé volt elegáns, de nagyon kulturált volt. És milyen nemzetiségű volt a felszolgáló? ...magyar. Tehát négy nap és hét magyar. Hogy fogunk így fejlődni az angollal? :)

My dear dear Irish friends,

Now the babies are sleeping, so I can have a break to write you.

We have arrived safe an sound to London! :D The flight was quite nice ( you know that was my first) I enjoyed it. The Dad gave us a lift from the airport to their home. It takes place in a beautiful part of the city. Parks, lovely gardens and streets etc. When we entered the house the twins were just playing on the mat and they smiled at us really sweetly. The other little boy was so cute too, but first a little bit shy. Oh, goodness, we got a lot of information on the first day…Where, and when to take the babies, which street, which park, how much money bla bla… But now it’s ok, we’re getting more smart. Eszter is really nice, we are so pleased, that we can work together.It's a big help indeed. Yesterday we went to a park near here, it was so beautiful! And imagine! In two days we met 3 hungarian people. They work in the nursery, it’s so good.Isn't it?

Well, for now that was my letter, I really really hope we can meet soon! Take care!

Bye bye

Este van már, késő este, a gyerekek édesen alszanak a szobájukban, a ház csendes, hosszú nap van mögöttünk: ez volt az első igazi munkanapunk. Vasárnap a kora reggeli órákban szerencsésen , és boldogon értünk földet. A repülés- Eszter szerint gyorsan elszállt :D- számomra külön élmény volt, hiszen ezelőtt még nem volt benne részem. Fantasztikus látni madártávlatból, az országot. Budapestet, a Fertő-tavat. Valahogy akkor ez jutott eszembe: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…” Aztán már csak hófehér felhőket láttunk, melyek Anglia fölé közeledve lassan szürkébe fordultak. 

Az apuka értünk jött a reptérre, ahonnan alig fél óra alatt értünk London egyik kertvárosi kerületébe, ahol a család lakik. Nagyon barátságos hely, szép, kanyargós utcák, végig tipikus londoni sorházakkal. Van egy gyönyörű park is a közelben, ma már el is mentünk oda a gyerekekkel. És igen, a gyerekek! Amikor beléptünk az ajtón, az ikrek ott játszottak a szőnyegen és alig pár perc múlva már a karjainkban voltak. Csak néztek nagy szemekkel, kik lehetnek ezek a kedves idegenek. :D Aztán előbújt a harmadik gyermek is, aki eleinte félénken az anyukájához bújt, de később már bátran játszott és beszélgetett velünk. És ma rajzolt is nekem. Azt mondta, hazavihetem. J

Még vasárnap ismertették velünk a tennivalókat, az ikrek és a kisfiú napirendjét, elvittek minket a bölcsibe, és körbevezettek minket a házon. Annyi információt kaptunk, hogy sokszor még most is bogozom a szálakat, de elvégre még csak az első napon vagyunk túl, hamarosan bele fogunk jönni! A gyerekek tündériek, az ikrek nagyon édesek. Jönnek-mennek a lakásban, beszélgetnek a maguk babanyelvén, és mindig mosolyognak. A nagyobbik kisfiú is nagyon aranyos, és szeret beszélgetni. Még sosem evett palacsintát, úgyhogy ma sütöttem neki. Sajnos nem túl jó evő, tehát sikernek könyvelem el, hogy megette, és ízlett neki.:) 

Ma délelőtt elmentünk egy babafoglalkozásra az ikrekkel. Ahogy véget ért a program, és kitoltuk a babakocsit a bölcsiből, egy kicsit magyarul is beszélgettünk Eszterrel…hirtelen megszólított minket egy fiatalember: Á, tudtam én, hogy ti magyarok vagytok!  Egy pillanatig haboztunk, majd végre leesett, hogy mi is történt. Elmondta, hogy már rég óta ott dolgozik a bölcsödében. Örülünk, hogy találkoztunk vele. Ennek mindig van egy feelingje, amikor kint összetalálkoznak az egy helyről valók…J Ma munka után felfedeztük Eszterrel a közeli parkot. Leültünk egy hatalmas mamutfenyő alá egy padra, és élveztük a csendet, és nyugalmat. J Bizony sok a tennivaló, de nagyon élvezzük. Most már ideje pihennem, próbálok hamarosan újra írni, addig is mindenkinek a legjobbakat, legszebbeket!

Ideje rászánnom magamat az írásra, egy kicsit fáradt vagyok ugyan, de ez biztos minden este így lesz, akkor pedig sosem telik be ez a blog élménybeszámolókkal.
Tegnap nagyon hosszú napunk volt. Hivatalosan 4-kor keltünk,de valójában egész éjszaka nem aludtam jól. Helyi idő szerint pedig már reggel 8-kor meg is érkeztünk. A Ryanair ugyanis nagyon ügyel a pontosságra, komolyan! Mikor leszálltunk megszólalt egy harsona és boldog hangon bemondták, hogy hurrá, 8 perccel hamarabb szálltunk le, és ezzel ők tartják a rekordot.

A család szerencsére nem lakik túl messze a repülőtértől. Az apuka kocsival vitt haza minket. itthon pedig vártak ránk a gyerekek és a régi au-pair. Ugyanis az előző au-pair itt lakik még velük, csak talált egy új munkát, egy boltban. Egy évig vigyázott a gyerekekre, ezért nem is az anyuka, hanem ő mutatta meg a teendőket. Próbált tényleg mindent elmondani, de a kevesebb talán több lett volna, mert ma úgy éreztük, bedobtak a mély vízbe. Mindenről csak úgy rémlett, hogy volt róla szó, de hogy pontosan mi azt már magunktól kellett kitalálnunk. Önállónak kell lennünk, cserébe elég nagy a szabadságunk. Gondolok itt például az étkezésre. Kedvünk szerint főzhetünk. Viszont a nagy önállóság mellett bizonyos dolgokat be kell tartanunk. Például az ikrek napirendje igen szigorú. Ez okoz némi nehézséget, meg kell találnunk az egyensúlyt, ami mindenkinek jó. De két nap után még felesleges is ezen aggódni, ebbe úgyis majd belejövünk.

Unatkozni nem fogunk. Először is ott vannak az ikrek. Ketten vannak és még csak egy évesek, velük rengeteget kell foglalkozni. Aztán ott van az, hogy a foglalkozás az náluk nem azt jelenti, hogy itthon játszunk velük, hanem hogy mindenhová hordjuk őket. Hetente háromszor játszó csoportba kell menni velük - el nem tudtam képzelni, hogy mi az! Annyi az egész, hogy többnyire az anyukák, esetleg az au-pairek összegyűlnek a gyerekekkel, rengeteg játékkal és némi étellel. Aztán csak ott vagy, beszélgetsz és figyelsz a gyerekekre.

Csupa pici gyerek van ott, de nagyon szépen játszanak együtt.
Előre láthatóan délután sem leszünk sokat itthon. Holnap például játszóházba kell vinni  a gyerekeket. Az ikereknek ez lesz az első alkalom. Biztos aranyosak lesznek. Egyébként is aranyos babák, nagyon bújósak, főleg a kislány szereti ha felvesszük.Így csak este hét után van szabadidőnk, de itt tovább világos van és gyorsan eltelik egy nap. A rengeteg program fárasztó, viszont változatossá teszi az ittlétünket, és lehetőségünk nyílik arra, hogy több embert megismerjünk.
Ez a bejegyzés már így is túl hosszú, úgyhogy ideje elköszönnöm.

Mindenkinek szép napot kívánok!
Bye :)